| Utasbiztositasdij.hu | ||||
Megújult Sí-Sztár, Sí-Profi és Sí-Extra az EUB-tólA síszezon kezdetével az EUB fokozott figyelmet fordít a síbiztosításaira. A megváltozott körülményeket figyelembe véve módosította mindhárom kategóriában foglaltakat. Az EUB Biztosító síbiztosításának három kategóriában történt változtatások a síturisták biztonságát növelik. Minden kategóriában felelősségbiztosítást, a síbérlet visszatérítést, és sífelszerelés biztosítást nyújtanak, lényegesen magasabb térítési limitek mellett, a régóta gyengélkedő forint euró árfolyam miatt. A síturisták figyelmének központjában még mindig Ausztria áll, de a Felvidék, Szlovénia, Franciaország, Olaszország és Svájc lejtőin is megfordulnak. A biztosító felhívja a figyelmet, hogy fedezet nélkül senki ne induljon útnak, egy síeléshez a bankkártyába épített utasbiztosításban, vagy az Európai Egészségügyi Kártyában, azaz EEK-ban is szinte a nullával egyenlő a fedezet a biztonság tekintetében, miközben egy síbiztosítást már napi 450 forinttól elérhetünk. Az EEK azt téríti, amit az adott ország állampolgárának is térít a társadalombiztosító. Sajnos a síelés a veszélyességi foka miatt, mindenhol saját felelősség körében végezhető, az itt szerzett sérüléseket nem térítik. Ezért van külföldön minden síelőnek felelősség és balesetbiztosítása is. Az EEK nem téríti, ha egy baleset következtében kutatásra, szános mentésre, helikopteres mentésre van szükségünk, mint ahogy az ambuláns kezelések díját, a kórházi napidíj költségét és egy műtét önrészét sem fedezi. Ezt mind saját zsebből kell fizetnünk, de jó ha tudjuk, ezek százezres, milliós költségek, amiket behajtanak rajtunk. Ráadásul van még egy nem sokak által ismert tény: a leggyakoribb balesetek ütközésből származnak, és a vétlen félnek okozott minden nemű kárt meg kell téríteni. Lehet az a felszerelésében esett kár, vagy az egészségügyi ellátásának a tetemes költsége, de a munkából való kiesést is meg kell fizetni. Az EUB ennek ellentételezéseként vezette be minden kategóriában a felelősségbiztosítást, mivel ez a harmadik félnek okozott károkat téríti. Külföldi pályákon, már a pálya szélén megkérdezi az első szolgáltató, hogy van-e utasbiztosításunk, ugyanis a mentést és kezelést csak ebben az esetben kezdik meg, ráadásul Franciaországban előtérítéses az egészségügy, tehát a költségeket 100%-ban be kell fizetni, és a jogosultság fennállása esetében térítenek vissza. Amikor síbiztosítást választunk az utasbiztosítás kalkulátor segítségével, mindenképen a fedezetek és a szolgáltatások, illetve a térítési limitek legyenek a meghatározóak, és ezt kövesse a díj mértéke. << Vissza |
||||
| | Minden jog fenntartva! (c) 2010 | Soós Aranka | info[kukac]utasbiztositasdij[pont]hu | RSS | | ||||